2015. augusztus 20., csütörtök

Iker sárkányok

  A yin yang eredete még az ősi időkbe vezethető vissza. A szimbólum egyszerre jelképezi az ellentétek szembenállását és harmóniáját, valamint az átmenetet egyik minőségből a másikba. Egyetlen jelképbe foglalva mondja el az univerzum egyik legfontosabb alap tételét: az egyensúly fontosságát két véglet között. Egyik sem létezhet a másik nélkül és mindkettőben van egy kevéske a másikból.
  A szimbólum jelentés tartalmát tovább fokozhatjuk ha az egymásba fonódó köröket más szimbólumokkal helyettesítjük. Esetünkben a sárkányokkal:
A sárkányok mágikus lények: erőt, hatalmat és isteni energiákat képviselnek. A kínai krónikák szerint a Hun uralkodó dinasztia elnevezése sárkány nemzetség volt. A tavaszi nap - éj egyenlőség ünnepén a Hun király a " sárkány szentélynél" mutatta be áldozatát az ég urának Tengrinek. Hun nyelven a sárkány szó Fehér fejedelmet jelent.
 sár: a fehéres sárgásan izzó nap színét,
 kány (kán): pedig az uralkodót.
Atilla király címe ősi nyelven: sárkán azaz Aranyisten - Napisten.
  Népmeséink ugyan ellent látszanak mondani ennek a pozitív sárkány képnek. Meséinkben ugyanis a sárkány mindig negatív szerepet tölt be. A hős csak a sárkány legyőzésével, megölésével érheti el végső célját és szabadíthatja ki a királylányt.
  Akár jónak akár gonosznak tituláljuk a szárnyas gyíkokat, azt bizton állíthatom, hogy ennek az órának az elkészítésében kizárólag a szeretet vezérelt!
  Te szereted a sárkányokat?



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ugrás a lap tetejére