A saját készítésű termékeket szokás úgy reklámozni,hogy mindegyiknek saját története van. Néha viszont ez a történet nem olyan érdekes és lebilincselő amiről blog bejegyzést lehetne írni. Néha semmi érdekes nem történik az adott tárggyal. Semmi különleges esemény nem fűszerezi meg a születését. Evvel a vázával sem történt semmi említésre méltó, és ilyenkor mindig bajban vagyok. Valamit mégis csak írni kellene róla. Néhány sorban bemutatni az utat amit eddig meg tett. Honét indult és hová jutott. Beszámolni valami sajátságos sztoriról amitől szerethetővé válik.
Ennek a vázának nem ismerem a történetét. Nem tudom mikor és hol kezdődött az élete. Fogalmam sincs, hogy mosolygós nagymama féltet kincse volt-e vagy csak egy porosodó kacat valamelyik vén kisasszony szekrénye tetején. Nem tudom mi történt vele eddig, milyen események tanúja volt és azt sem hogyan távozott előző otthonából. Pusztán azt tudom, hogy hozzám kissé kopottan, csorbultan, repedezett mázzal érkezett. Egy ideig nem is nagyon tudtam, hogy mit kezdjek vele. Hosszasan nézegettem, méregettem mielőtt eldöntöttem, hogy a régi külsejét teljesen eltüntetem. Csupán a kopottas jellegét akartam megőrizni. A kidomborodó mintákat lecsiszoltam és kapott egy réteg sűrű fehér alapozó festéket. Most már bármi kerülhet rá. Bevontam két réteg szép magenta színű festékkel. Ezt követte a repesztő lakk amivel megrepesztettem a rá kerülő fehér festéket. Utána következtek a rózsák. Így már egészen szép volt, de valahogy mégis olyan félkésznek tűnt. Egy kis csiszolással és két réteg lakkal kész is lett.
Neked tetszik?
