Van az úgy, hogy valami az évek során annyira szívünkhöz nő, hogy nem akarunk megválni tőle. Még akkor sem amikor az idő vas foga úgy elcsúfította, hogy már mi magunk sem bírunk nap mint nap ránézni. Legszívesebben a fiók mélyére rejtenénk, hogy ne keljen szégyenkeznünk miatta, de hiányozna a jól megszokott helyéről. Ilyenkor remek megoldást jelenthet a felújítás.
Egy hasonlóan vállalhatatlan lámpa került hozzám. Szinte könyörgött a felújításért. Én pedig nem tagadhattam meg tőle. A nyolcvanas évekbeli stílusából semmit nem akartam megőrizni. Helyette a szerelmes éjszakákhoz illő romantikus külsőt kapott, némi aranyozással kiegészítve.
A buráját még épp csak elkezdtem. Szeretném az egészet teljesen vissza csiszolni és finom indás mintával feldobni. A folytatás még várat magára de addig is megmutatom most, hogy állok vele.
